Csontok összeköttetései: Ízület szerkezete azok esetleges betegségei !

Csontok összeköttetései, ízületek

 

A magzati életben az egyes vázrészeket laza kötőszövet kapcsolja össze. Ez a kötőanyag a fejlődés további szakaszában vagy még jobban tömörül, vagy felszívódik, és helyén az ízületi üreg marad vissza. így a csontok egymás közti összeköttetése kétféle lehet: 

  1.  folytonos összeköttetés
  2. megszakított összeköttetés

 

1. Folytonos összeköttetések: egy részük csak a fejlődő szervezetben található, később elcsontosodik, más részük felnőttben is fellelhető. Aszerint, hogy a csontvégek között milyen összekötő szövetfajta van 
a) kötőszövetes
b) porcos
c) csontos összeköttetésekre oszthatjuk fel. 

a) Kötőszövetes összeköttetés van a koponyát alkotó csontok között. E csontoknak rendszerint fogazott széleit kevés kötőszövet rendkívül szilárdan köti össze. Ezek a helyek a varratok → sutura. 

Ugyancsak kötőszövetes összeköttetések a csontok között kifeszülő kötőszöveti kötegek, melyeket szalagoknak → ligamentum , illetve hártyának →membrana nevezzük. 

b)Porcos összeköttetés van a csigolyák között. Két csigolyatestet porckorong → discus kapcsol össze egymással. 

c) A csontos összeköttetések a felsorolt összeköttetések elcsontosodás révén keletkeznek Pl.: keresztcsont . 

2. Megszakított összeköttetések. Ezek a tulajdonképpeni ízületek → articulatio. Ha két szomszédos csont között a kötőanyag felszívódása következtében rés keletkezik, ízületről beszélünk. az ízületi üreget ízületi tok zárja körül. 

Az ízület szerkezete: 

Az ízület állandó alkotórészei: a porccal borított ízfelszínek, az ízületi tok, z ízületi üreg, az ízületi nedv és a szalagkészülék. Ízfelszínnek nevezzük: mikor az ízület kialakításában részt vevő csontvégeket porc borítja. Formái: gömb, henger, ellipszoid, nyereg. az egymással ízesülő ízfelszínek alakja egymásnak megfelelő. A két ízfelszín közül közül az egyik rendszerint domború; ez az ízületi fej; a másik homorú; ez az ízületi árok.  Az ízfelszíneket a legtöbb helyen üvegporc borítja. A porcréteg átlagos vastagsága 0,5-2 mm. Az ízületben mozgáskor kizárólag porcos felszínek érintkeznek egymással. A csontvégeket kívülről borító és összetartó ízületi tok két rétegből áll; külső rostos és belső synovialis rétegből. Az ízületi tok vér- és idegellátása rendkívül bő. 
Az ízületi szalagok részben a rostos tokkal függenek össze, részben  az ízülettől függetlenül két csont között önállóan feszülnek ki, és csak mechanikai jelentőségük folytán tartoznak az ízületekhez. Fő jelentőségük hogy összeköttetést teremtenek a csontok között. Erősségükre jellemző, hogy sérüléskor rendszerint a csont törik el a szalag tapadási helyénél, és a szalag sértetlen marad. 
az ízületi tok kitüremkedhet az ízület körül; ezek úgynevezett nyálkaömlők → bursa. 

Az ízületek összetartó tényezői 

Az ízület a széthúzó erőkkel szemben nagy ellenállást képesek kifejteni. Az ízületek összetartását több tényező biztosítja. 

  • Levegőnyomás
  • Porcfelszínek közötti tapadás (adhézió → adhaesio)
  • Az ízületi tok és szalagkészülék
  • Az ízületet körülvevő izmok feszessége, tónusa
  • Az ízületek körül levő egyéb lágyrészek és a bőr.

 

Az ízületekben végbemenő mozgáskor a porccal borított ízfelszínek egymáson elcsúsznak. a mozgások milyenségét elsősorban az ízfelszínek alakja, valamint az ízületi tok és a szalagok állapota szabja meg. Az ízfelszínek alakja szerint a következő ízületfajtákat különböztetjük meg: 

  • gömbízület
  • ellipszoid ízület
  • nyeregízület
  • hengerízület
  • csigaízület
  • lapos ízület

A következő mozgások lehetségesek:

  • hajlítás → flexió
  • feszítés → extenzió
  • közelítés → addukció
  • távolítás → abdukció
  • forgó mozgás → rotáció

Azokat az ízületeket, amelyekben minden iráyú mozgás létrejöhet, szabad ízületnek nevezzük. Alakjuk szerint ezek gömbízületek. 

A henger- vagy csuklóízület egytengelyű, benne csak hajlítás, feszítés lehetséges. 

Az ellipszoid és nyeregízületben két tengely körül hajlítás-feszítés és közelítéstávolítás lehetséges. 

Lapos ízfelszínek esetén (lapos ízület) mozgása nem jön létre. Ilyen pl.: a keresztcsont-csípőcsonti ízület. 

 

 

 

Az ízületek gyulladásos betegségei

Arthritis gonococcica:
Akut vagy szubakut gyulladás. Fiatal, szexuálisan aktív felnőtteknél fordul elő. A gonorrhoeás fertőzést 1-3 héttel követi. Látszólag egy ízület, a térdízüet lázas megbetegedése. Valójában, az esetek nagy részében, polyarthritisként jelenik meg, csupán a legsúlyosabb ízületi elváltozás mutatkozik a térdben. A gyulladt, megduzzad, fájdalmas ízület punctatumában kimutatható a Gonococcus. Penicillin hatására maradéktalanul gyógyul.  

Arthritis tuberculosa 
Krónikus gyulladás. A csont megbetegedéséből direkt úton terjed az ízületre, de kialakulhat haematogén szórással is. Leggyakrabban a gerincen, a csípőízületben, térdben, bokában, könyökben, csuklóban jelentkezik. Az ízület orsó alakúan megduzzad, és körülötte hidegtályog keletkezik. A kórokozó az ízületből tenyésztéssel kimutatható. 
Gyógyítása tuberculostaticus gyógyszereken kívül ortopédiai és sebészeti kezelés. 

Reumatoid Artritis (Polyarthritis Chronic Progressiva → PCP )
Szimmetrikusan támadja meg a kisízületeket. Etiológiája nem tisztázott. A reumatoid arthritis az ízületek autoimmun eredetű, hullámzó lefolyású, gyulladásos megbetegedése. Szimmetrikus, fájdlmas gyulladás jelentkezik a kisízületekben. a bőr alatti kötőszövetben csomók jönnek létre. és belső szervi tünetek is jelentkeznek. Az ízületi tok a gyulladás következtében idővel hegesedik, a porc elpusztul, a környező izmok atrofizálódnak, deformitások alakulnak ki. 
a gyógyszeres kezelés legfontosabb szerei a nem szteroid gyulladásgátlók, de nem kellő hatás eseté szóba jönnek más gyógyszerek is. 
Gyógyszerei: 

1) Gyors hatásúak: szteroid gyulladáscsökkentők
2) Lassú hatásúak: egyéb gyulladás csökkentők:

  • sulfasalazin → SALAZOPYRIN tbl, kúp 
    A colitis ulcerosa bevált gyógyszere, újabban gyakran használják rheumatoid arthritis kezelésére is. 

3) Biológiai terápia
A biológiai terápia a krónikus gyulladást kiváltó citokineket, vagy az ízületi gulladás kiváltásáért felelős immunsejteket, a B- és T-limfocitákat blokkolja, ezzel fékezi meg az ízületi károsodást.
A biológiai terápiának több típusa is létezik, ilyen például a

  • tumor nekrózis fktor gátló ( TNF-gátló) terápia,
  • B- és T-sejt inhibitorok,
  • interleukin-6 inhibitorok.

Spondylarthrosis ankylopoetica ( Bechterew-kór)
A rheumatoid arthritishez sokban hasonló, de elsősorban a sacroiliacalis ízületekre és a csigolyák ízületeire korlátozódó krónikus gyulladásos ízületi bántalom. 
A betegség lefolyása során a gerinc szalagrendszere elcsontosodik. ezáltal a gerinc kisebb-nagyobb területen, főleg a nyaki és mellkasi, de kiterjedt folyamat esetén a lumbalis területen is merevvé válik. Főleg fiatal férfiak betegszenek meg. Az esetek egy része dominánsan öröklődő, igen súlyos kórkép, mely lappangva alakul ki. A későbbiekben a gerinc merevvé válik, és teljesen mozgásképtelen lesz a beteg. 
Laboratóriumi leletei megegyeznek a rheumatoid arthritisével, de ennél a betegségnél reumafktor nem mutatható ki. Biztos diagnózis röntgenvizsgálattal, MRI-vel, esetleges szcintigráfiával állítható fel. 
Gyógyításában a rheumatoid arthritisnél használatos gyógyszereket alkalmazzák. 
Nagyon fontos a beteg mozgatása, megfelelő gyógytorna alkalmazása. 
Lapos fekhelyt kell biztosítani valamint légzőgyakorlatokkal a gerinc elmerevedése késleltethető. 

 

Az ízületek degeneratív betegségei

A degeneratív ízületi betegségek (artrosis) a porc primer változásai, melyek másodlagosan a csont hypertropiás jelenségeit idézik elő. Az ízületi porcok és a csigolyák közti porckorongok egyaránt megbetegedhetnek → spondylarthrosis . 
A megbetegedett ízület mozgatásakor fájdalmas, pihenéskor a beteg panaszmentes. 
A kezelés fizikoterápiás eljárásokból áll: masszázs, mozgatás, gyógyfürdő, súlyfürdő, rövidhullám, ultrahang stb., rendszeres torna sokat segít a beteg állapotán. 

 

Discopathia, isiászszindróma

Az egyes csigolyatestek közötti porcot discusnak nevezzük. Ennek feladata a gerinc rugalmasságának biztosítása. A discus egy durvább rostos külső és egy puhább belső magból áll. A discus a degeneratív folyamat következtében deformálódhat, és a gerinc és a hát hosszú izmaiba lokalizált fájdalmat hozhat létre. Később a roncsolt külső rétegen keresztül kitüremkedik a középső lágy réteg, ez nyomást gyakorolhat a gerincvelőre vagy az ott levő idegkötegekre. Ez a discus hernia néven ismert betegség. Leggyakrabban a lumbalis gerincszakasz alsó részén ön létre, és a nervus ischiadicus kerül nyomás alá → isiász. A fájdalom rossz mozdulatra rendszerint hirtelen lép fel, tüsszentésre, köhögésre, mozgásra fokozódik. A gerinc a fájdalom miatt oldalirányban hajlott. A fájdalom a gerinctájékról az alsó végtag hátsó részébe sugárzik. Fekvésre a discus hernia általában visszahúzódik. a betegnek kemény fekhelyet kell biztosítani. Fájdalomcsillapítókat adunk. Későbbiekben fizikoterápiás kezelést alkalmaznak.  

 

Ízületi és izomfájdalmak lokális szerei: 
A készítmények alkalmazhatóak ízületi, izom és lágyrész eredetű fájdalmakban, arthritisekben, arthrosisokban, lumbágó, isiász, ínhüvelygyulladás, sérülések, túlerőltetés esetén. 

  • ALGOPLAST - ratiopharm tapasz
  • APRANAX - gél
  • BENGAY - krém
  • DICLOFENAC - ratiopharm 1% gél 
  • DICLAC - 5% gél
  • VOLTAREN - 1% gél 
  • Emulger Forte, FLECTOR EP - gél tapasz
  • INDOBENE - ratiopharm gél 
  • FASTUM - gél 
  • PHENYLBUTAZON - 5% kenőcs
  • HOTEMIN - kenőcs
  • NICOFLEX - kenőcs
  • ACIPHEN - kenőcs
  • AFLAMIN - gél
  • DEEP - relief gél 
  • IBUTOP - gél
  • DOLOBENE - ratiopharm gél
  • DOLOFLEX - spray
  • ACTIVON EXTRA  - gél 
  • FLEXAGIL - gél 
  • FORTEDOL - gél
  • KEPLAT - tapasz 
  • KETOSPRAY - spray 
  • RHEUMON és RHEUMON FORTE - emulzió 
  • REPARIL - gél 
  • SPIRITUS MENTHAE CUM SALE  FoNo 

 

 

Ne felejtsétek el az előzőleg szerzett információkat visszaolvasgatni, hogy minél könnyebb legyen a későbbiekben a további tudás elsajátítása. 

" Ismétlés a tudás anyja ! "

Előző témakörök linkjei: 

http://apolo.eblog.hu/bevezetes-az-anatomiaba-16981

http://apolo.eblog.hu/anatomiai-szakkifejezesek-roviditesek-es-a-sejt-16983

- http://apolo.eblog.hu/iii.-temakor-szovetek-17000

http://apolo.eblog.hu/iv.-temakor-szervek-szervrendszerek-17026

http://apolo.eblog.hu/mozgasrendszer-csontvazrendszer-17035

 

 

( Figyelem! Az oldalon található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik a szakszerű orvosi véleményt. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! )

 

MaZiDa 2017.03.22.